AZ ÚJRAOLVASÓ GYÖNYÖRE
Kemény István: Az ellenség művészete, Család, gyerekek, autó


Egy pár mandzsettagomb hever az íróasztalomon. Valamilyen könyvbemutatóról jöttem, és szinte azonnal a gép elé ültem, csillapítani facebook függőségem. A mandzsettagombokat egy hanyag mozdulattal löktem az asztalra. Megpördültek a levegőben, s dobókockaként landoltak az asztal lapján. Mintázatuk nem rokokó idill, inkább Victor Vasarely képeire emlékeztetnek. Úgy nézem ezeket a gombokat, mint az a zöld béka az elmosódó budai hegyeket Kemény István prózakötetének borítóján. Ez a vékony könyv foglalja magába Kemény prózai írásait. Vagyis nem. Ez az állítás nem teljesen igaz. A regény a Kedves ismeretlen külön kötetben van. Újra kiadták ezeket a ma már nehezen beszerezhető könyveket. Tizenhét évesen olvastam először Az ellenség művészetét. A könyvhöz azóta sem tudtam hozzájutni. De nem baj. Végre a Magvető Kiadónak köszönhetően újra olvashatom. Mintha ismét tizenhét éves lennék, miközben újra játszódnak agyamban a regény képsorai. A Család, gyerekek, autó-t, később olvastam. Kezdjük az elején.
    Kétfajta irodalmi mű létezik. Van, ami az olvasóknak szól, s van olyan, miből az írók is ihletett, ötletet meríthetnek. Ezek a művek valami újat hoztak az irodalom világába. Olvasásukhoz kell egyfajta intellektuális kitartás. Nem adják magukat olyan könnyen, mint az örömlányok. Meg kell értük/velük küzdeni a befogadásukért, birtoklásukért.  Végül is a kettő egyre megy. 
    Ilyen Az ellenség művészete is. Nem adja magát könnyen. Olvasójának meg kell harcolnia a befogadásáért. Megéri, mert akinek megnyílik a szöveg, az előtt kinyílik egy csodálatos költői képekkel tűzdelt világ. Idő és tér állandóan változik. A történet nem lineárisan halad előre. De van-e egyáltalán történet a regényben? Kemény a könyv egyik fejezetében cáfolja a történet lehetőségét. „… történet nincsen. Ez menekülés. Ez líra.” Az is elképzelhető, hogy valójában verses kötetet olvasunk. Hiszen pár, a regényből kimaradt fejezet belekerült a most megjelent Állástalan táncosnő című, összegyűjtött verseket tartalmazó kötetbe. Menekülés a versbe, egy valószerűtlen tartományba, egy érzékien megírt történelemkönyvbe. A történet – jobb szó híján nevezzük így – egy ismeretlen férfi halálával kezdődik. Vagy csak kómás álomba esett és minden, ami történik, csak ebben az álomban játszódik. Emi, a mesélő, idegenvezetőként kalauzolja névtelen hősünket egy városban. Egy vulgarizált Budapesten, ami nagyon hasonlít az álmaimban élő városra.
    Fojtassuk a végén. A Család, gyerekek, autó-t később olvastam, egy-két évvel. Más hatással volt rám, mint Az ellenség művészete. Nem csak tárcakötet volta miatt. Talán azért is, hiszen erősebb a kötet prózaisága. Háttérbe szorul a líra. Érezhető a két szöveg közötti átjárás. A Család, gyerekek, autó első darabjain érezhető Az ellenség művészetének atmoszférája. A tér is ugyanaz. Csak itt sokkal reálisabban mutatkozik Budapest, a város. Vagyis nem az egész város, inkább az a kereszteződés, ahol a szerző, Kemény István lakik. A kis tárcatörténetek ezer szállal kötődnek egymáshoz. Igaz, nem alkotnak egybefüggő történetet, mégis érezhető rajtuk egy mozaikszerűen vázolt élettörténet. Életképeknek is nevezhetnénk őket. Sok a visszatérő motívum, események, oda- és visszautalások hálózzák be az írások szövetét.   

Magvető, 2990 Ft.

A RÓKA ÉS A VADÁSZ
Sjón: A macskaróka


Kevés hely van a világon, ahol a természet pusztító és építő erői olyan látványosan mutatkoznának meg, mint Izlandon. A tűz és a jég szinte széttépi, szétmarcangolja a szigetet. Régen és ma egyaránt. S még sok egyéb veszély fenyegette a letelepedni vágyó embereket. Nem volt könnyű az élet, meg kellett küzdeni a létért. A természet erőinek pusztítását, az időjárás viszontagságait csak kevesen élték túl. Nem csoda, ha az ott élő emberek különleges kapcsolatot alakítottak ki az őket körülvevő világgal. Képzeletük misztikus lényekkel népesítette be a kietlen lávamezőket és az elhagyott fennsíkokat.
    Ebbe a legendakörbe szorosan illeszkedik Sjón A macskaróka című regénye, ami alcíme szerint Népi történet. A XIX. század ’80-as éveiben játszódó történet két szálon fut. Az első fejezetben megismerjük Baldur Skuggason atyát, aki egy barna bundás sarki rókára vadászik a végtelen hómezőkön. A könyv bemutatja ember és állat küzdelmét a természetben, ahol mégiscsak az állat van otthon. Hiába hiszi azt az atya, hogy végérvényesen le tudja győzni a természetet, ez csak tévhit. Saját határait tudja csak túllépni, ami persze a legtöbb, amire egy ember képes. Neve nem szokványos izlandi név. Tulajdonképpen nem is adnak ilyen nevet senkinek, hiszen ez egy természetfeletti lény neve. A néphit szerint ez a lény házi macska és róka kereszteződéséből jön létre. Ennek a misztikus, képzeletbeli lénynek a neve adja a történet címét is, ami magyarra fordítva azt jelenti: macskaróka. Baldur a sorsát így sem kerülheti el.
    A könyv második fejezetében színre lép Fridric B. Fridjónsson, ő már a felvilágosult izlandiakat képviseli. Dániában elvégezte az egyetemet, és sokáig egy patikában dolgozott. Szülei halála után mégis visszaköltözik szülőfalujába, hogy eladja a szülői örökséget. Egy verssor mégis maradásra készteti. Egy szerelmi szál is kapcsolódik a fő történethez, egy Down kóros lány története, akinek a halálával indul a cselekmény. A történetek a végén mégis összetalálkoznak, mint valami hatalmas kör vonalai.
    A két történet két szemszögből mutatja be az izlandi társadalmat. Baldur atya a legendák szintjét képviseli a regényben, míg Fridric, a kezdődő társadalmi változásokat szimbolizálja a történetben. Az 1880-as években kezdtek beszivárogni a szigetre a civilizáció vívmányai. Izland elindult a fejlődés útján, ám a legendák és misztikus történetek tovább éltek a nép emlékezetében. Hiszen a legendákat nem lehet elfelejteni, ezek adják egy társadalom alapjait.
Magvető, 2490 Ft.