VERSÖRÖKLÉT

Kovács András Ferenc: Bohócöröklét

Bekapcsolva felejtett TV képe jut eszembe, mikor KAF új kötetére nézek. Egy tévékészülék valamikor az atomtámadás után. Az emberek meghaltak, vagy elhagyták a várost, de egy tévét bekapcsolva felejtettek, amin valamilyen futurisztikus kép játszódik. Egy férfi olvas valamit, valahol, sehol sem, de mégis valahol. A tévé képernyőjén ugrálnak a szemcsék, a sötét szobát bevilágítja a készülék gyenge fénye. Valaki lefotózza a képet, és most ezt a képről készült képet láthatjuk a kötet borítóján. Az idézőjelbe tett fülszövegből megtudhatjuk a kötet keletkezésének történetét, szabad vers-szerűen leírva. „”Ezek a versek voltaképpen a Sötét tus, néma tinta darabjaival szinte párhuzamosan íródtak, álltak össze könyvvé -…” Ahogy leírtam a szabad vers szót, KAF neheztelő pillantással nézett felém a kötet borítójáról. Tudni illik, nincs kibékülve a szabad verssel. És valóban, a cím alatt olvasható: „(Impromptuk és divertimentók, 2003-2009)”. A Néma tus, sötét tinta kötet címe alatt pedig ez: „(Vázlatkönyv, 2002-2009)”. Ennek a kötetnek a fülszövegén is egy szabad vers-szerű bevezető olvasható. KAF római férfi, újfent szúrós tekintettel néz a szabad vers szó ismételt leírásánál.

            A két kötet párhuzamosan íródott, egymástól függetlenül. A Sötét tus, néma tinta rövid versei vázlatkönyvszerűbbek, ami műfaji meghatározás. A Bohócöröklét három ciklusra tagolódik. Minden részben tizenegy vers olvasható, összesen harminchárom. A kötet felosztása hasonlít a Saltus Hungaricus című verseskönyv elosztására, ami szintén több alkalmi verset tartalmaz. A Bohócöröklét nem csak alkalmi versek gyűjteménye. Akadnak benne szép számmal alkalmatlanok is, hogy ezzel a bizarr szófordulattal éljek, kifejezve a költő ars poétikáját. A verssorokból árad az alkotás boldogsága. Érezzük a költő játékos lázát, ahogy egymás alá rakja a sorokat, ritmusba és ütembe rendezve. A rímek könnyed siklását, mintha KAF természetes beszédmódja volna ez. Ebben a költői világban, ami az ütem, ritmus, rím birodalma, megtalálható a weöresi formahűség, én tagadás, és a babitsi gondolatgazdaság, énközpontúság. KAF olyan egyszerű, könnyed mozdulattal váltogatja ezeket, ahogy más az ingét. 

            Az intertextualitás kalandjai sokféle útra csábítják költőinket. Vannak, akik sorokat értelmeznek újra, és emelnek más kontextusba, mint Parti Nagy Lajos. És van KAF, aki újra írja, értelmezi klasszikus verseinket, új mondanivalóval ruházva fel őket. Ilyen visszatérő újraértelmezett vers Babits Mihálytól az Egy lírikus epilógja. A második rész egyik utolsó verseként olvashatjuk. Nyilán nem véletlen, hogy ott van, ahol. Minden vers vallomás, és minden vallomás vers. Ez igaz az alkalmi versekre is. KAF minden sorába beletett valamit a látásmódjából, ahogyan a világot szemléli. Még akkor is, ha éppen Margócsy István születésnapjára írta azt a verset.

            A kötet címadó versét tartom a kötet legemblematikusabb versének. KAF itt kifejezi,  és ki tudja, már hányadszor újrafogalmazza ars poétikáját. Fellininek hódol vele. Persze tudjuk, róla szól a vers, ő a bús és a víg bohóc egy személyben, aki rímekkel tipor egy rémes világban.

Magvető, 1990 Ft.